Az új lakásba költözve kezdetben igencsak mélyen érintett az egyedüllét. Leginkább este éreztem a magányt. Kiültem az erkélyre, bámultam a Szabadság-szobrot, és mazochista módon kínoztam magam; elképzeltem, ahogyan Expasi meg az Újnő kedélyesen vacsorázgatnak, sétálgatnak, nevetgélnek, meg minden egyéb társas elfoglaltságot végeznek állva, ülve meg még fekve is.
A netes társkeresgélésről egy időre el is felejtkeztem.
Aztán tíz napra vidékre utaztam a szüleim házát őrizni, amíg ők jól megérdemelt éves fürdőzésüket végezték Hévízen. Miután az összes magammal vitt könyvet elolvastam, és a társas kapcsolat iránti igényemet már kevéssé elégítette ki a két kutyával való csevegés, újra felkerestem a domina-oldalamat. Az adatlapot végignézve meglehetősen elszégyelltem magam, tekintve, hogy nem igazán ez volt az én igazi orcám. Megszüntettem az oldalt, meggyilkoltam Titániát, aki addig voltam. Újraregisztráltam, immár Makrancoslány néven.
„Keresek egy belevaló Petrucchiot, aki megzabolázna egy hárpiát. „
“Aki velem beszél, Katharinának nevez.
– Hazudsz – felelte a szerelmes -, a te neved egyszerűen Kata, helyre Kata, néha makrancos Kata, de annyi bizonyos, Kata, hogy te vagy a legcsinosabb Kata az egész keresztény világon, és ezért, Kata, mivel szelídségedet dicsérik minden városban, eljöttem, hogy megkérjelek, légy a feleségem. ”
Ezt a két mondatocskát tűztem be a magamról rovatba, kicsit Shakespeare mestertől is lopva.
Ezután már csak várni kellett a belevaló Petrucchiokat.
Kommentek
Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be: